Lehet, hogy király, de mozgásából ítélve inkább udvari bolond. Legalábbis jó tornász. Bostoni születésű és nem beszél, de képes pörögni, bukfencezni és más efféle gyakorlatokat végrehajtani. De nem érdemes sokat beszélni róla, hanem meg kell nézni a rövid videót, amely mozgás közben mutatja meg nekünk az Atlas nevet viselő „emberszabású” gépet.

Erős a mezőny

Atlas erős mezőnyben a győztes. Vetélytársai is sok mindent tudnak. Mindjárt itt van UBTech Walker. Kínai gyártmány. Azt mondják róla, hogy hamarosan minden háztartásban lesz belőle egy, de az árát még nem közölték. Mozgás közben megtekinthető UBTech Walker egy videón.

Atlas másik kihívója Toyota T-HR3, mint neve is mutatja, a Toyota terméke. Sok mindent tud, pl. létrára mászni. Nem valószínű azonban, hogy tetőfedő vagy szobafestő lesz belőle. T-HR3 akkor lesz menő robot, ha elterjed az 5G rendszer, mert ebben az esetben tud elég gyorsan utasításokat kapni.

A harmadik robot, melyet érdemes Atlas-szal egy napon emlegetni a Honda „műve”. A rendkívül beszédes E2-DR név alatt futó robot viszont fontos lehet még – sajnos. Ezt a robotot ugyanis úgy fejlesztették ki, hogy katasztrófák esetén mentési akciókban tevékenykedhessen.

Miért lett Atlas az udvar legjobbja?

Két fontos újításnak köszönheti Atlas az elsőbbségét. Egyrészt sokkal könnyebb anyagból készülnek bizonyos részei, mint vetélytársaié, mivel 3D-nyomtatóval formázták meg számos részét.

Másrészt egy új algoritmust találtak ki ahhoz, hogy gyorsan fordítsa le Atlas a kapott utasításokat mozgássá. Milyen érdekes! Még mindig lehet papír és ceruza használatával megerősített emberi intelligenciával versenyelőnyt szerezni a technika világában