A robot önállóságra nem vágyik. Az ő önállóságára az ember vágyik. Miért? Hogy minél kevesebbet kelljen az embernek dolgoznia. Ki szeretne például ételkiszállítást végezni, ha nem jó borravalós szakma lenne? De miért is nincsenek már forgalomban ételfutárok helyett robotfutárok? Mert a robotok korlátozottan önállóak. Nem tudnak elég jól tájékozódni az utcán.

Nincs minden a térképen

Hiába vannak jó térképek, egy kifutó fiúnak nem csak a házszámig kell eljutni, hanem a ház bejárati ajtaját is meg kell találnia. Ehhez nem elég a térkép és az annak megfelelő mozgás. Ehhez a robotnak saját tájékozódási képesség kell. Ez sokáig egy részlegesen megoldott probléma volt, de úgy tűnik, hogy az MIT két kutatója megoldotta. A megoldás neve: cost- to-go. (Szabad fordításban: a haladás ára.)

Mi az MIT kutatói cost-to-go megoldásának lényege?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell tudnunk, hogy mi előzte meg a cost-to-go módszert. Ez előtt volt a SLAM-algoritmus. Ez az algoritmus egy ismeretlen környezetet térképezett föl úgy, hogy a térképen meghatározta a robot helyzetét is. Vagyis volt egy térkép, amelyben változott a térképet készítő helye.

A cost-to-go szintén egy algoritmus. Arra képes, hogy a SLAM-algoritmus által készített térképet egy olyan térképpé alakítja át, amelyen megjelenik a célhoz vezető út is. Mire jó ez? Azok a robotok, amelyek mindkét algoritmust „birtokolják” majdnem kétszer olyan gyorsan megtalálják a célpontot, jelen esetben egy eddig ismeretlen ház bejáratát, mint azok a társaik, amelyek nem „birtokolják” a cost-to-go –algoritmust.

Hogy átérezzük, amit a robot sohasem érez át, azaz hogy drukkolunk a robotnak és/ vagy az algoritmusoknak, hogy a robot célba találjon, érdemes megnézni a lenti videót. Hogy lesz-e ennél jobb megoldás???